"egy nőt csak vásárlás közbe lehet igazán megismerni"

Az éjszakát egy Hotelbe töltöttük, a pályához közel. Reggel olyan 9-körül telefoncsörgésre keltem fel.

- Jóreggelt – visított bele, ahogyan mi is tettük napokkal ezelőtt
- Sziiaa – szóltam , de kissé még álmos hangon
- Bocsi ha felébresztettelek, de olvastam az újságokba hogy itt vagytok Barcelonába. Nem lenne kedved beszélgetni ?
- rendben Sebi. Értem jössz?
- Igen. Fél óra múlva? - kérdezte
- rendben. Akkor a Hotel Mas de Torrent előtt fél óra múlva
- Oke.Hola- köszönt el az anyanyelvemen, így én is kedveskedtem neki.
- Tschüss bis damm .

Miután leraktam a telót, lezuhiztam, majd rá kellett jönnöm, hogy csak az a ruhám van itt, amit levettem a motorosboltba. Tehát magamra kaptam, a kis táskámban lévő sminkészléttel kissé eltüntettem a karikákat, majd bekopogtattam Fernando-hoz.

 - Mondjad – túrt bele a hajába, - ami már megnőtt szerencsére.. - és lesett ki azon a pici résen ami a szemeit jelképezte.

- Jóreggelt – néztem végig rajta, s egy száll fekete boxer volt rajta
- Gyere be – invitált
- nem nem. Sietek. Találkozóm van. Csak meg akartam kérdezni, hogy meddig maradunk ?
- Szerintem – gondolkozott egy kicsit – nem megyünk már sehova. Anyuék majd jönnek ki futamra, és kedden elhozzák a cuccainkat. Addig vegyél valamit amibe járhatsz – biztatott
- Éppen arra készültem – néztem rá
- Akkor? Mivan adjak pénzt? .. gyere be keresek – indult el a szoba közepére
- Ahj hagyjál már. Gazdagabb vagyok mint te – nyújtottam rá a nyelvem- Neked vegyek valamit?
- Kösz majd megoldom . De most visszafekszem – nyomott egy puszit az arcomra, majd bezárta az ajtót az orrom előtt. Kicsit meglepődtem, de az álmosságra fogtam, és boldogan tértem le a parkolóba, ahol már várt rám a német. 2 puszival köszöntünk, de szorosa magához is húzott. Ha ezt most Lizzy látná, tuti nem tetszene neki. De Sebi csak barát. Egy olyan barát, aki tudja a titkaimat. Pár percig öleltük egymást, majd ajánlottam hogy induljunk. Elpanaszoltam neki h semmi ruhám, így az utunk egy közeli bevásárlóközpontba vezetett. Először a reggelin estünk túl, ami alatt elmeséltem neki az újabb égésemet nico előtt. Ő is kiröhögött, mint fernando, de azt mondta hogy természetes hogy zavarba voltam. Miután mindketten megettük a szendvicseinket, az első bolt amibe betértünk, az a fehérneműs volt... Bár fiúként elég kínos egy ilyen üzletbe bemenni, Sebi állta a sarat, sőt még tanácsokat is osztogatott. Miután vettem pár alsóneműt, egy elég merész fekete darabot talált számomra. Egy fekete kis bugyicska, és egy babydoll-együttesét adta kezembe.- Naa azt nem – húzódzkodtam

- Légyszii. Csak próbáld fel. - nézett rám boci szemekkel
- Minek azt? - érdeklődtem
- Mert most miért ne? Ha eljöttem veled vásárolni, legalább egy kis örömöm is legyen –nézett szomorúan
- oké felpróbálom – kaptam ki a kezéből, majd a próbafülke felé vettem az irányt. Magamra húztam a darabot, és be kell vallanom elég csinos .
- na tessék – húztam el a függönyt - basszus – esett ki a két szeme. - Nico elájulna ha ezt látná - De sose fogja – vágtam fancsali képet - Honnan tudod ? - Szerinted szóba áll egy ilyen bénácska csajjal mint én ? - néztem rá hülyén - Hülye vagy – nyújtotta nyelvét – hadd csináljak egy fotót - Óó sebi persze. Aztán meg elküldöd mindenkinek - Ilyennek ismersz? - nézett durcisan - De akkor minek kell? - Házi felhasználásra!? - kezdett el röhögni, mire én is. Előkapta a telóját, én pedig pózolgatni kezdtem. Legalább egy fotósorozat készült rólam, de csak a jobbakat tarthatta meg. A vásárlás még elhúzódott egy kis ideig, hiszen vettem mindenféle dolgot. A napot egy kávézóba zártuk, s az addigi ökörködés helyett komolyabb témára váltottunk.

- és Lizzy-vel miujság? - érdeklődtem - Hát te vagy a nagy barátnője... - kortyolt bele a forrócsokijába - jó. De veletek – nyomatékosítottam - ahh . Nemtudom . Néha úgyérzem hogy van valami, aztán meg megint nincs. Bonyolult. Amúgy neki nem is lehet kapcsolata, senkivel az F1-n belül.. Tudod Bernie testőre.. és . Áá nemtudom – kortyolt újra, de egy kicsit nagyobbat, aminek az eredménye a nyelve megégetése lett. - Ajj . Dehogy már ez legyen az akadály. Minden megoldható – bátorítottam - köszi – hintett el egy mosolynak látszó valamit – Hozzak össze neked Nico-val egy rendes talit ? - áhh nem kell. Részben azért, mert már így is hülyének néz – nevetett fel – részben pedig, ha lesz valami akkor lesz, ha nem akkor annyi neki... Ráadásul nem is nagyon akarok kapcsolatot. Tudod most h elkezdik a kemoterápiát, nem hiszem h tudnék foglalkozni egy férfival. Mármint rajtad és Fernando-n kívül . - de egy éjszakát bevállalnál vele nem ? - húzta el a szemöldökét - Azt bármikor – vigyorogtunk mindketten, majd megállapítottuk, hogy 2 ilyen magánéleti csődtömeg nincs a földön, mint mi. Kicsit beszélgettünk még Lizzy-ről és Nico-ról, majd megfejtettük azt is, hogy talán el kellene őket felejtenünk, legalább a futam kezdetéig. Addig úgyse találkozunk... De tévedtünk.

"Az élet nem fer, csak igazságosabb a halálnál "

Ezzel a kétkerekű csodajárgánnyal rövidebbnek tűnt az út Barcelona felé. A kilátás tökéletes volt,máramikor Fernando nem száguldozott az autópályán. Éreztem hogy teljesen felszabadult, nem törődik sem a magánéleti katasztrófájával, se a pályán nyújtott teljesítményével, sem azzal, hogy nem igazán hazai pályán van. Mármint nem, nem repültünk ki a Spanyol honból, de a motorozás nem tartozik a F1-hez szorosan.

Miután a pályára értünk, leálltunk, mert nem akartak beengedni. Nando levette a sisakot, majd az emberek megdöbbentek, de szinte a lába nyomát csókolták. Rögtön kinyitották a kaput, sűrűn bocsánatot kértek, kaptunk 2 belépőkártyát, és felajánlották azt is, hogy szermányolnak nekünk hotelszobát az éjszakára. Nando kedvesen lecsitította a nagy érdeklődést, majd behajtottunk a boxutcába. A Mclaren boksz előtt álltunk meg, ahol senki sem volt igazán. Ez annak is köszönhető, hogy még 10 nap a versenyig, és annak is, hogy este 7 óra múlt.

Levettük a sisakot, s ekkor hatalmas fény áradt az arcunk felé. Nem igazán tudtam hogy mi történik, csak hogy Fernando takarja az arcomat, és szaladunk mindketten. Már a boxutca elejefelé járhattunk, amikor kinyílt egy ajtó, és azon estünk be mindketten. Szó szerint estünk, hiszen a tesókámon landoltam a nagy lendület miatt. Az ajtó hatalmasat csapódott, s egy férfi alak be is zárta kulcsra, majd mindkettőnknek sikerült függőleges helyzetbe hozni magát.

- hülye fotósok – bosszankodott Nando, majd a már tőle megszokott Olasz káromkodást hallottam, de egész halkan. Nem tudom mire jó az, ha úgy szitkozódik, hogy senki sem érti.. de hát ő dolga...  Ahogy szétnéztem, a Williams „otthonában” landoltunk, ami már majdnem kész volt a futam hétvégéjére. A pilóták plakátja már kint díszelgett, Alex Wurz képével, és Nicoval... öhöm. ÚRISTEEEEN!! a Williams boxba vagyunk, és Nico plakátja előtt állok, és úristeen.- jöttem rá az igazságra... a képét bámulbi kezdtem, már már szemeztünk..- A hatalmas zavaromból Fernando hangja zökkentett ki.

- Vera ne bámuld már annyira azt a plakátot. - utasított- Nézz egy kicsit jobbra az ajtó felé, de tök lassan... bámuld inkább őt- súgta alig érthetően. Erre én természetesen Az ajtó felé kaptam a fejem, olyan gyorsan ahogyan csak tudtam... de bárcsak ne tettem volna. Az ajtófélfának támaszkodva állt ott, teljes embernagyságban, az az ember akit az előbb még a plakáton csodáltam... Remélem a nyálam nem folyt ki a számból, mert az kicsit égő lenne.

- Hello Vera – intett – Fernando – biccentett a fejével. Úgylátszik Bunkóéknál ez a köszönés...
- Hello – intett neki Nando.. majd csönd lett. Várt... majd meglökött
- Jajj szia Nico – mosolyogtam kínosan, majd elindultam az ajtó felé. - Köszi a vendéglátást – motyogtam , majd kiiszkoltam az ajtón. A tesóm jött utánam, s mivel a fotósokat kiküldték a pályáról, szabadon sétálhattunk vissza a motorhoz. Átölte a vállamat, majd szívatni kezdett.

- Mi az hogy köszönjük a vendéglátást? - röhögött
- Kuss már – csitítottam
- De még köszönjük a vendéglátást – röhögött még jobban
- Fernando kussoljál el nagyon gyorsan – idegesítettem fel magam
- Oké. Köszi a vendéglátást – vigyorgott, majd ütni kezdtem , mire ő szaladt... én pedig utána... rohantam. Mivel még mindig a motoros cucc volt rajtunk, nem igazán tudtam nekivágni a papucsom, így puszta kézzel ütöttem ahol értem. Persze csak kicsiket, és játékosan, de tényleg dühösen. Először is, nem értette mit keres itt Nico. Másodszor azt sem értettem, hogy miért pont a Williams boxba menekültünk be. Harmadszor pedig az idióta viselkedésemet nem értem... Nem elég hogy bámultam a plakátot, amikor megláttam a döbbenet az arcomra ült, még köszönni is elfelejtettem... Ja és természetesen megköszöntem a vendéglátást... mostmár tutkó idiótának néz.