"egy nőt csak vásárlás közbe lehet igazán megismerni"

Az éjszakát egy Hotelbe töltöttük, a pályához közel. Reggel olyan 9-körül telefoncsörgésre keltem fel.

- Jóreggelt – visított bele, ahogyan mi is tettük napokkal ezelőtt
- Sziiaa – szóltam , de kissé még álmos hangon
- Bocsi ha felébresztettelek, de olvastam az újságokba hogy itt vagytok Barcelonába. Nem lenne kedved beszélgetni ?
- rendben Sebi. Értem jössz?
- Igen. Fél óra múlva? - kérdezte
- rendben. Akkor a Hotel Mas de Torrent előtt fél óra múlva
- Oke.Hola- köszönt el az anyanyelvemen, így én is kedveskedtem neki.
- Tschüss bis damm .

Miután leraktam a telót, lezuhiztam, majd rá kellett jönnöm, hogy csak az a ruhám van itt, amit levettem a motorosboltba. Tehát magamra kaptam, a kis táskámban lévő sminkészléttel kissé eltüntettem a karikákat, majd bekopogtattam Fernando-hoz.

 - Mondjad – túrt bele a hajába, - ami már megnőtt szerencsére.. - és lesett ki azon a pici résen ami a szemeit jelképezte.

- Jóreggelt – néztem végig rajta, s egy száll fekete boxer volt rajta
- Gyere be – invitált
- nem nem. Sietek. Találkozóm van. Csak meg akartam kérdezni, hogy meddig maradunk ?
- Szerintem – gondolkozott egy kicsit – nem megyünk már sehova. Anyuék majd jönnek ki futamra, és kedden elhozzák a cuccainkat. Addig vegyél valamit amibe járhatsz – biztatott
- Éppen arra készültem – néztem rá
- Akkor? Mivan adjak pénzt? .. gyere be keresek – indult el a szoba közepére
- Ahj hagyjál már. Gazdagabb vagyok mint te – nyújtottam rá a nyelvem- Neked vegyek valamit?
- Kösz majd megoldom . De most visszafekszem – nyomott egy puszit az arcomra, majd bezárta az ajtót az orrom előtt. Kicsit meglepődtem, de az álmosságra fogtam, és boldogan tértem le a parkolóba, ahol már várt rám a német. 2 puszival köszöntünk, de szorosa magához is húzott. Ha ezt most Lizzy látná, tuti nem tetszene neki. De Sebi csak barát. Egy olyan barát, aki tudja a titkaimat. Pár percig öleltük egymást, majd ajánlottam hogy induljunk. Elpanaszoltam neki h semmi ruhám, így az utunk egy közeli bevásárlóközpontba vezetett. Először a reggelin estünk túl, ami alatt elmeséltem neki az újabb égésemet nico előtt. Ő is kiröhögött, mint fernando, de azt mondta hogy természetes hogy zavarba voltam. Miután mindketten megettük a szendvicseinket, az első bolt amibe betértünk, az a fehérneműs volt... Bár fiúként elég kínos egy ilyen üzletbe bemenni, Sebi állta a sarat, sőt még tanácsokat is osztogatott. Miután vettem pár alsóneműt, egy elég merész fekete darabot talált számomra. Egy fekete kis bugyicska, és egy babydoll-együttesét adta kezembe.- Naa azt nem – húzódzkodtam

- Légyszii. Csak próbáld fel. - nézett rám boci szemekkel
- Minek azt? - érdeklődtem
- Mert most miért ne? Ha eljöttem veled vásárolni, legalább egy kis örömöm is legyen –nézett szomorúan
- oké felpróbálom – kaptam ki a kezéből, majd a próbafülke felé vettem az irányt. Magamra húztam a darabot, és be kell vallanom elég csinos .
- na tessék – húztam el a függönyt - basszus – esett ki a két szeme. - Nico elájulna ha ezt látná - De sose fogja – vágtam fancsali képet - Honnan tudod ? - Szerinted szóba áll egy ilyen bénácska csajjal mint én ? - néztem rá hülyén - Hülye vagy – nyújtotta nyelvét – hadd csináljak egy fotót - Óó sebi persze. Aztán meg elküldöd mindenkinek - Ilyennek ismersz? - nézett durcisan - De akkor minek kell? - Házi felhasználásra!? - kezdett el röhögni, mire én is. Előkapta a telóját, én pedig pózolgatni kezdtem. Legalább egy fotósorozat készült rólam, de csak a jobbakat tarthatta meg. A vásárlás még elhúzódott egy kis ideig, hiszen vettem mindenféle dolgot. A napot egy kávézóba zártuk, s az addigi ökörködés helyett komolyabb témára váltottunk.

- és Lizzy-vel miujság? - érdeklődtem - Hát te vagy a nagy barátnője... - kortyolt bele a forrócsokijába - jó. De veletek – nyomatékosítottam - ahh . Nemtudom . Néha úgyérzem hogy van valami, aztán meg megint nincs. Bonyolult. Amúgy neki nem is lehet kapcsolata, senkivel az F1-n belül.. Tudod Bernie testőre.. és . Áá nemtudom – kortyolt újra, de egy kicsit nagyobbat, aminek az eredménye a nyelve megégetése lett. - Ajj . Dehogy már ez legyen az akadály. Minden megoldható – bátorítottam - köszi – hintett el egy mosolynak látszó valamit – Hozzak össze neked Nico-val egy rendes talit ? - áhh nem kell. Részben azért, mert már így is hülyének néz – nevetett fel – részben pedig, ha lesz valami akkor lesz, ha nem akkor annyi neki... Ráadásul nem is nagyon akarok kapcsolatot. Tudod most h elkezdik a kemoterápiát, nem hiszem h tudnék foglalkozni egy férfival. Mármint rajtad és Fernando-n kívül . - de egy éjszakát bevállalnál vele nem ? - húzta el a szemöldökét - Azt bármikor – vigyorogtunk mindketten, majd megállapítottuk, hogy 2 ilyen magánéleti csődtömeg nincs a földön, mint mi. Kicsit beszélgettünk még Lizzy-ről és Nico-ról, majd megfejtettük azt is, hogy talán el kellene őket felejtenünk, legalább a futam kezdetéig. Addig úgyse találkozunk... De tévedtünk.

"Az élet nem fer, csak igazságosabb a halálnál "

Ezzel a kétkerekű csodajárgánnyal rövidebbnek tűnt az út Barcelona felé. A kilátás tökéletes volt,máramikor Fernando nem száguldozott az autópályán. Éreztem hogy teljesen felszabadult, nem törődik sem a magánéleti katasztrófájával, se a pályán nyújtott teljesítményével, sem azzal, hogy nem igazán hazai pályán van. Mármint nem, nem repültünk ki a Spanyol honból, de a motorozás nem tartozik a F1-hez szorosan.

Miután a pályára értünk, leálltunk, mert nem akartak beengedni. Nando levette a sisakot, majd az emberek megdöbbentek, de szinte a lába nyomát csókolták. Rögtön kinyitották a kaput, sűrűn bocsánatot kértek, kaptunk 2 belépőkártyát, és felajánlották azt is, hogy szermányolnak nekünk hotelszobát az éjszakára. Nando kedvesen lecsitította a nagy érdeklődést, majd behajtottunk a boxutcába. A Mclaren boksz előtt álltunk meg, ahol senki sem volt igazán. Ez annak is köszönhető, hogy még 10 nap a versenyig, és annak is, hogy este 7 óra múlt.

Levettük a sisakot, s ekkor hatalmas fény áradt az arcunk felé. Nem igazán tudtam hogy mi történik, csak hogy Fernando takarja az arcomat, és szaladunk mindketten. Már a boxutca elejefelé járhattunk, amikor kinyílt egy ajtó, és azon estünk be mindketten. Szó szerint estünk, hiszen a tesókámon landoltam a nagy lendület miatt. Az ajtó hatalmasat csapódott, s egy férfi alak be is zárta kulcsra, majd mindkettőnknek sikerült függőleges helyzetbe hozni magát.

- hülye fotósok – bosszankodott Nando, majd a már tőle megszokott Olasz káromkodást hallottam, de egész halkan. Nem tudom mire jó az, ha úgy szitkozódik, hogy senki sem érti.. de hát ő dolga...  Ahogy szétnéztem, a Williams „otthonában” landoltunk, ami már majdnem kész volt a futam hétvégéjére. A pilóták plakátja már kint díszelgett, Alex Wurz képével, és Nicoval... öhöm. ÚRISTEEEEN!! a Williams boxba vagyunk, és Nico plakátja előtt állok, és úristeen.- jöttem rá az igazságra... a képét bámulbi kezdtem, már már szemeztünk..- A hatalmas zavaromból Fernando hangja zökkentett ki.

- Vera ne bámuld már annyira azt a plakátot. - utasított- Nézz egy kicsit jobbra az ajtó felé, de tök lassan... bámuld inkább őt- súgta alig érthetően. Erre én természetesen Az ajtó felé kaptam a fejem, olyan gyorsan ahogyan csak tudtam... de bárcsak ne tettem volna. Az ajtófélfának támaszkodva állt ott, teljes embernagyságban, az az ember akit az előbb még a plakáton csodáltam... Remélem a nyálam nem folyt ki a számból, mert az kicsit égő lenne.

- Hello Vera – intett – Fernando – biccentett a fejével. Úgylátszik Bunkóéknál ez a köszönés...
- Hello – intett neki Nando.. majd csönd lett. Várt... majd meglökött
- Jajj szia Nico – mosolyogtam kínosan, majd elindultam az ajtó felé. - Köszi a vendéglátást – motyogtam , majd kiiszkoltam az ajtón. A tesóm jött utánam, s mivel a fotósokat kiküldték a pályáról, szabadon sétálhattunk vissza a motorhoz. Átölte a vállamat, majd szívatni kezdett.

- Mi az hogy köszönjük a vendéglátást? - röhögött
- Kuss már – csitítottam
- De még köszönjük a vendéglátást – röhögött még jobban
- Fernando kussoljál el nagyon gyorsan – idegesítettem fel magam
- Oké. Köszi a vendéglátást – vigyorgott, majd ütni kezdtem , mire ő szaladt... én pedig utána... rohantam. Mivel még mindig a motoros cucc volt rajtunk, nem igazán tudtam nekivágni a papucsom, így puszta kézzel ütöttem ahol értem. Persze csak kicsiket, és játékosan, de tényleg dühösen. Először is, nem értette mit keres itt Nico. Másodszor azt sem értettem, hogy miért pont a Williams boxba menekültünk be. Harmadszor pedig az idióta viselkedésemet nem értem... Nem elég hogy bámultam a plakátot, amikor megláttam a döbbenet az arcomra ült, még köszönni is elfelejtettem... Ja és természetesen megköszöntem a vendéglátást... mostmár tutkó idiótának néz.

És ami az előző részből kimaradt.. képek :)

 

 

• " I'm just a kid and life is a nightmare
  
  I'm just a kid, I know that its not fair"
  
  
  
  Sokáig beszélgettünk még az élet nagy dolgairól, főleg róla és Raqu-ról. Elmesélte, hogy az egyik legnagyobb baj az, hogy ő már vágyik egy gyerekre, amit Raqueltől nem kap meg. Most biztosan nem . S bár nehéz eldobni egy kapcsolatot ilyen gyorsasággal, de most szünetelnek, s majd megbeszélik.
  
  17én meglátogattam a klinikán Federico-t, s rossz híreket közölt velem.
  
  - Sajnálom Vera, de kemoterápiás kezelésre lesz szükség.
  

  - Akkor van esélye a gyógyulásnak ?? - kérdeztem
  

  - Igen. Nagy esélye van a gyógyulásnak. - felelte 
  - értem . - szomorodtam el, hiszen sejtem mivel jár egy kemoterápia.
  - Ebben a hónapban már nem tudjuk elkezdeni, de a Spanyol futam után belecsapunk a lecsóba – próbálta elviccelni a dolgot
  - értem – hajtottam le a fejemet, s ekkor újra komoly lett. - És hogy van ez? Semmit nem tudok róla.
  - Hétfőn kell elkezdenünk. Bejössz, a nővérek vért vesznek tőled, és ha jó az eredmény, akkor összeállítják az infúziót. Első héten gyengébbet fogsz kapni, majd egyre erősebbet.
  - értem . És ezt hány napig kell kapnom?
  - Nos, 5napig, majd 3 hét pihenő, és újra
  
  - És hány ilyen kezelés van előírva? - érdeklődtem
  - 6× 1 hétig fogod kapni. Meglátod , meggyógyulsz tőle. - biztatásként megsimogatta a vállam.
  - Köszi a támogatást – hintettem el egy mosolyt, majd újra kérdeztem. Esküszöm olyan vagyok mint egy kisgyerek. Mindenre rákérdezek, inkább kétszer.
  - És milyen mellékhatásai lehetnek ennek az infúziónak ?
  - Hát ezt előre nem tudom megmondani. Általában a melanomával szenvedő betegeknek nem szokott kihullani a haja. De biztosat csak akkor tudok mondani, ha már ott tartunk. - felelte, mire gondolkodni kezdtem.. Micsodaaa? Kifog hullania hajam? De nemár.. és mért? És mivan ? De én szeretem a hajam... bár , ha ezen múlik az életem.. Már szuper kis parókákat gyártanak. Azt hiszem.. remélem..
  
  Miután a kórházat otthagytam, a kocsiba ülve sírni kezdtem. Igazából nem tudom, hogy miért, - hiszen tudtam hogy kezelést kell kapnom- de én sírtam. Bekapcsoltam a Simple Plan – I'm just a kid című számát, és maxon hallgattam.
  
  
  
  Május 2, csütörtök
  
  
  
  
  Este 9körül lehet, és Fernando feje az ölemben pihen. Elég izgalmas és fárasztó napunk volt, hiszen ellátogattunk a vidámparkba, ahol minden fagyisnál vett nekem fagyit, és minden kajásnál evett hot-dogot. Ha ezt Rongy.. öhöm Ron látta volna, tuti ki lenne akadva. Az egyik este azzal szórakoztunk, hogy minden olyan embernek, akit nem szeretünk, adunk egy gúnynevet, így lett Ron-ból Rongy, vagy Massa-ból Nutella . Kicsit elgondolkodtam az elmúlt párnap történésein, és azt kell mondnaom, hogy fernando egyre jobban viseli a Szünetet... Igaz azóta nem beszéltek, mióta összevesztek, de már nem szomorú. Nem panaszkodik, és egyre erősebb.
  
  - Minden rendben ? Kukkantott be a szobába Ana Maria.Jajj igen, még nem is mondtam. Itt vagyunk Spanyolországban
  - Elaludt – mondtam, majd kedvesen mosolyogtam
  - Akkor rendben. Jó éjt nektek – dobott egy puszit, s kedvesen integetett
  - Jóéjt mami – válaszoltam, majd lelépett. Igen, mami, hiszen ő a pótanyukám. Ő nevelt fel, amióta csak az eszemet tudom..
  
  Másnap reggel a nyakamat fájlalva ébredtem fel, hiszen ülve aludtam. Biztosan állíthatom, hogy megérte, hiszen Fer még mindig olyan aranyosan feküdt rajtam, hogy el is felejtettem a nyakfájást. Még 10 napunk van a nagydíjig, de kilátogattunk a barcelonai versenypályára. Mivel Fernando édes kis mercije otthon maradt, 2 választásunk maradt. 1, ellopjuk Luis autóját , vagy 2, kölcsönzünk valami járgányt. Mivel az elsőt már korábban megkíséreltük, és nem lett jó vége, így a második mellett döntöttünk. A kölcsönzőig gyalog mentünk,s útközbe szivattuk egymást a hülyeségekkel. Végre sikerült neki elmesélnem a Nico-s dolgokat, és azt is, hogy lehet hogy tetszik, de nem vagyok benne biztos. Bőszen mosolygott, majd a lányos zavaromat kénytelen voltam leplezni. majd legalább 200 autó közül válogathattunk. Volt Merci, BMW, és Renault is, de Fernando szeme a motorokon akadt meg.
  
  
  
  
  - Na nee... - néztem rá
  - Légyszii Vera- pislogott a barna szemeivel.
  
  - de ha meghalok, a te hibád – nyújtottam ki rá a nyelvem, s a kétkerekűek termébe lépdeltünk át. A szeme m csak kerekedett a szebbnél szebb járgányok miatt, s 5perc múlva már egy Yamaha társaságában hagytuk el az épület udvarát.
  
  - Akkor vegyünk valami ideillő ruhát – mutatott a kölcsönzővel szemben található motorosboltra, ahonnan teljesen átváltozva tértünk vissza.
  Rajtam egy fekete bőrgatya, egy pink-fekete bőrkabát, egy sötét csizma, és a hozzáillő kesztyű volt, míg Fernando a Fekete-kék összeállítást részesítette előnybe. A sisak mindkettőnknek különleges volt /lásd a képen./. Pár perc múlva már Nando derekába kapaszkodva repesztettünk Oviedoból, a spanyol nagyvárosig.